03. Showtime

Showtime

Ajánlott zene : Black Widow

Libasorban, mintha csak a katonaságnál lennék, indultunk meg a többi lánnyal együtt a hátsókertbe, ahogyan az a rendező kérte. Szórakozottan, mégis határozott léptekkel kullogtam az egyik szőke hajú lány után, szótlanul. Azon gondolkoztam, hogy én miért nem lehetek olyan szép, mint ő. Fogalmam sincs, hogy miért, de elnyomva éreztem magam,pedig a többség egyáltalán nem volt természetes. A hajuk festett volt, egy kiló smink volt az arcukon, bár akadtak néhányan, akik egészen visszafogottak voltak. Őszintén szólva nem láttam magam előtt a célt, sokkal inkább uralkodott el rajtam a hányinger, amiért beálltam a plázacicák sorába, mintsem, hogy pozitívan szemléltem volna ezt az egészet. 

Én fogok nyerni.Mosolyogj Jade!

-  Végre csak, hogy itt vagytok mindnyájan. Nagyszerű gyönyörűségeim - kaptam fel a fejem Simon hangjára, aki mosollyal az arcán közeledett felénk. Még ő is játszotta a szerepét. Eszméletlen. - Remélem mind tudjátok, hogy miért vagytok itt és nem kell újra elmondanom a forgatókönyvet - nézett ránk megerősítést várva, mire mindenki bólogatni kezdett.

Hatalmasat sóhajtottam, és én is bólintottam, miközben igyekeztem izgatottnak látszani, akárcsak a többiek. Szórakozottan babráltam hol a szoknyámmal, hol pedig egy egy hullámosabb tincsemmel. Azt hiszem sosem alakítottam ilyen jól a szerepemet, bár nem mintha színész suliba jártam volna.

-  Nos perceken belül, mikor Harry a hátsókijáraton kijőve csatlakozik hozzátok, egy vezényszót fogtok hallani, s onnantól kezdve a kamerák minden mozdulatotokat követni fogja majd az este folyamán - artikulált hevesen, miközben komolyan tekintett maga elé. -  Próbáljatok minél természetesebben viselkedni, ma minden az ismerkedésről fog szólni. Először együtt,itt találkoztok vele, majd holnap mindenki egyesével  együtt fog tölteni egy kis időt Harryvel. Erre azért van szükség, hogy a nézők mindenkit tökéletesen láthassanak, megismerhessenek. Kérdés? -csapta össze a tenyerét Simon, melyre a válasz nem volt más, csupán a kínos csend.

Egy másodperc tört része alatt futtattam végig a tekintetem a kerten. Csupán csak ekkor vettem észre, hogy fel van díszítve minden. Gyertyákkal s mécsesekkel volt kirakva a köves járda két oldala, amin keresztül lépkedtünk az előbb. Egészen hangulatos volt, egy pillanatra talán sikerült is elfelejtenem, hogy miért vagyok itt. Gyönyörködtem a tájban, az égre tekintve pedig észrevettem, hogy már jócskán közel jár az idő a naplementéhez, amit imádtam.

- Három, kettő, egy SHOWTIME - hangzott egy egy kiáltás, ami bizonyára az a bizonyos "vezényszó" volt. Még időm sem volt arra, hogy sokkos állapotba kerüljek, a szemem sarkából már meg is láttam Harryt, aki lazán ugrándozott le a lépcsőn és csábos mosollyal az arcán közeledett felénk. A haja tökéletesen be volt lőve, és szokásához híven most is lélegzetállítóan nézett ki.

Határozott mosolyt varázsoltam az arcomra, és úgy figyeltem a történéseket. A fiú kényelmesen sétált, egyáltalán nem kapkodott. Túl nyugodtnak tűnt. Végül is, ez lenne a normális tőlem is. Igaz, nagy a tét, de miért is ne foghatnám fel ezt az egészet, mint mondjuk egy nyaralást? Los Angeles, tengerpart, friss, meleg levegő. Mi kell még? Fel kéne kicsit szabadulnom, mert ilyen görcsösen búcsút inthetek a modellkarrieremnek.

Egy pillanatra a kamerák felé pillantottam, majd alsó ajkamba harapva, nyeltem egy nagyot és tekintetemet visszavezettem Harryre, aki ekkor már flörtölős vigyorával nyomot a lányok arcára egy egy puszit és dicsérte meg a ruháikat vagy éppen a rúzst, amit a lány a szájára kent. Játszotta a szerepét és tökéletesen csinálta. Irigyeltem.

-  Jade Coleman, igaz? - lépett közvetlen elém, mire én egyenesen a szemébe nézve, minden színészi tudásomat elővéve, szélesen mosolyogni kezdtem, mintha ez lenne életem legszebb pillanata.

-  Nagyon jól informált vagy - tűrtem egy rakoncátlan tincsemet a fülem mögé zavartan.

-  Igyekszik az ember - mosolyodott el futólag még mindig a szemeimbe nézve. -  Gyönyörű szemeid vannak, mondták már?

És még én is elhittem amit mond, olyan meggyőző volt. Még ha igaz is lett volna, talán jól is esett volna. Őszintén szólva sokan mondták már, hogy irigylik a szemem színét, pedig semmi különleges nincs benne. Csupán egyszerű barna, mint minden második embernek. Túl egyszerűek Harry smaragdzöldjeihez képest.

-  Köszönöm - habogtam a fejemet ingatva.

-  Ne köszönd, ez az igazság - kacsintott - Örülök, hogy megismerhettelek, Jade - fogta meg finoman az egyik kezemet és lehelt csókot a kézfejemre, majd tovább állt, s a következő lányhoz fordult.

Túlzás, Styles! Ha örülsz annak, hogy megismertél, én miért érzem az ellenkezőjét?

Ahogy a napnak vége lett, fáradtan, zsibbadt végtagokkal dőltem be az ideiglenes ágyamba. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy a ruhámat lerángassam magamról, csupán laposakat pislogva bambultam magam elé. Már már közel voltam ahhoz, hogy teljesen lecsukjam őket és az álmok birodalmába lépjek, de az agyam még mindig megállás nélkül járt, gondolkodott. Minden olyan gyorsan történik, én pedig érzem, hogy nem tartozom ide. Még mindig zavart voltam és szétszórt, de ugyan akkor tisztában voltam azzal is, hogy csupán idő kell ahhoz, hogy megszokjam a helyzetet és alkalmazkodjak hozzá. Mindig is makacs személyiség voltam és soha nem adtam fel semmit. Most pedig volt egy célom, de ugyan akkor bizonyítani is akartam. Bizonyítani magamnak az embereknek és Harrynek is egyaránt. Más ember akartam lenni. Jobb,érdekesebb.

Hosszú percekig csak tudatlanul pislogtam, majd szépen lassan elaludtam. Álmomban a kifutón voltam, egy olyan világban, ahol tökéletes lehettem, nem csak magamnak, de a többi ember számára is.

Másnap reggel mikor felkeltem, beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. Lustán pislogtam körbe miközben lerúgtam magamról a takarót, ami fogalmam sincs, hogy hogy tekeredett rám az éjszaka folyamán, de nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Csendesen szuszogtam, miközben már már a csigákat is megszégyenítő lassúsággal az oldalamra fordultam. Nem akartam felkelni, nem akartam elkezdeni ezt a napot, de muszáj volt. Hatalmasat ásítottam, s az éjjeliszekrényen lévő órára siklott a tekintetem, majd a papírfecnire, ami tegnap még nem volt itt. Ebben teljesen biztos voltam.

Kíváncsian nyúltam a cetliért és olvastam el a rajta lévő szöveget." Délben gyere a hátsókertbe. Együtt ebédelünk. Legyél csinos. - H. x "

Lényegre törő egy kis üzenet volt az biztos. Harry szálkás betűit fixírozva azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis mikor és hogyan jött be a szobába úgy, hogy én azt észre sem vettem. Összeráncolt szemöldökkel kászálódtam ki a puha ágyból és indultam meg a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli rutin teendőket, majd a tegnapi módszeremet alkalmazva megfelelő ruha után kezdtem kutatni. Kiegészítő gyanánt felvettem az egyik kedvenc nyakláncomat és egy karkötőt. Felöltöztem, szolidan kisminkeltem magamat és mivel nem láttam értelmét annak, hogy reggelizek, - elvégre nem keltem fel túl korán és hamarosan itt az ebéd idő- így inkább felhívtam a szüleimet és megérdeklődtem, hogy mi újság van otthon, miközben ráérősen sétálgattam a szobában, illetve kilátogattam a teraszra is, hogy szívjak egy kis friss levegőt.

Elköszöntem anyutól, majd egyenesen a korlátig sétálva kíváncsian kihajoltam és körbe néztem. A férfi, akiről a tegnap sikeresen megtudtam, hogy ő az  operatőr, már javában hevesen adta ki a parancsokat a többieknek a kertben, és bár hallani nem hallottam, de egészen biztos voltam abban, hogy a mai napi teendőket beszélik meg.

-  Elképesztő,nem? - csapta meg a fülem egy ismerős hang, mire annak irányába fordítottam a fejem és a mellettem lévő erkélyen megpillantottam a félmeztelen Harryt. Egy bögrével a kezében támaszkodott ő is a korlátnak, ajkát félmosolyra húzva bámult lefelé. Jókedvűnek tűnt, de kitudja meddig. Sikerült már észrevennem, hogy a hangulata nagyon ingadozó, főleg ha nincsenek kamerák, amik felveszik minden mozdulatát. Szemeimmel futólag végig néztem kidolgozott felsőtestén, a tetoválásain, amiből mondanom sem kell, hogy nem volt kevés. 

-  Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, hogy eltereljen a figyelmemet. Az ajkamba haraptam.

-  Elképesztő, hogy mi emberek néha mennyire önzőek vagyunk, csak azért, hogy elérjük amit akarunk.

Hangja érzelemmentes volt, idegen. Úgy éreztem, hogy ezzel célozni akar valamire, és én pontosan tudtam, hogy mire, bár nem értettem, hogy mi ezzel a szándéka. 

-  Ahogy mondod, ebből a szempontból mindenki egyforma - reagáltam egy kis éllel a hangomban, miközben az arcát fürkészte, bár ő szemet sem vetett rám. Nem az a Harry Styles volt, aki tegnap kedvesen mosolygott rám. Újra hidegnek éreztem őt.

-  Ahogy mondod - ismételte a szavaimat - Délben látlak, Jade Coleman.

S azzal besétált a szobájába. Faképnél hagyott, mielőtt bármit is reagálhattam volna.