02. Los Angeles

Los Angeles

Ajánlott zene : One Way Or Another

Los Angeles. Az angyalok városa. Merőben más, mint a többnyire esős és hűvös London, hiszen itt mindig meleg van, az ég tiszta és vakítóan kék, a tenger vize pedig kellemes és pont alkalmas egy kis fürdőzésre. Elképesztő. Gyerekkorom óta álmodoztam arról, hogy egy nap majd eljutok ide, bár álmomban sem hittem volna, hogy így.

Heccettel a fülemben, a kedvenc Ed Sheeran dalomat hallgatva bámultam ki a taxi ablakán és igyekeztem minden egyes látnivalót mélyen elraktározni a tudatalattimban, hiszen sosem lehet tudni, hogy lesz-e még alkalmam látni mindezt. Leheletemtől egy idő után kezdet párás lenni az ablak üvege, ezért inkább hátradőltem, hátamat megtámasztottam az ülésen és igyekeztem úrrá lenni az izgalmamon. Őszintén szólva féltem. Magam sem tudom, hogy mitől, hiszen előre tudtam, hogy mi fog történni a közeljövőben, mégis nyugtalannak éreztem magam. Még mindig nem voltam biztos abban, hogy helyesen döntöttem-e, de már késő visszatáncolni. Végig fogom csinálni, ha törik, ha szakad. Csupán Harry személye aggaszt. Igaz, alig váltottam vele pár szót, és nincs jogom véleményt alkotni, mégis számomra túl hideg és arrogáns a személyisége. Egyenlőre. Talán ez alatt a pár hét alatt sikerül majd megismernem őt. Lehet nem is olyan, mint amilyennek az újságok beállítják. Sosem lehet tudni. Senki sem az, mint akinek mutatja magát. Ezt már volt alkalmam megtanulni.

Gondolataimból a taxi lassulása ébresztett fel, s pár másodperccel később az autó meg is állt. A szívem a torkomban kezdett dobogni,mikor a kopaszodó férfi bejelentette, hogy megérkeztünk és kiszáll, hogy segítsen kivenni a bőröndjeimet. Hatalmasat sóhajtottam, miközben egyik kezemmel a hajamba túrva lassan kinyitottam az ajtót.

-  Most vagy soha - vettem egy mély lélegzetet, majd kiléptem a járműből.
Megragadtam az egyik bőröndömet, illetve a kis válltáskámat és a sofőrrel a nyomomban elindultam a kerítés felé, ami már nyitva volt. Bizonyára számítottak az érkezésemre. Szépen lassan, komótosan sétáltam be rajta, majd a látványtól, ami a szemem elé tárult, hirtelen megtorpantam és a tekintetemet egyenesen a nyaralóra szegeztem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a ház hatalmas volt és egyszerűen elképesztően gyönyörű. Nem volt puccos, sokkal inkább hasonlított egy kis kuckóra, az erdő mélyén, ahol akár az egész életemet letudnám élni. Különösen tetszett a nagy, emeleti terasz amiről bizonyára tökéletes rálátás nyílik a tengerpartra és az esti napnyugtára, valamint a lépcsők mentén lévő sziklák és kövek. Minden olyan természetes volt. A kert nem volt túl zsúfolva virágokkal és egyéb növényekkel, mégis nagyon hangulatos volt az egész.
-  Hát ez nem semmi - füttyentett egyet az idős férfi, én pedig elismerően bólogattam. - Hova tehetem a csomagjait, kisasszony? - érdeklődött.
Éppen válaszolni szerettem volna, amikor is egy ismerős, mélyebb hang megszólalt egyenesen mellőlem.
-  Hagyja csak itt, a többit majd elintézzük - nézett Harry a férfira, majd a kezébe nyomott néhány fontot, aki ezek után el is sietett, nekem pedig hatalmasra tágultak a szemeim.
-  Hát te meg mit csinálsz? - pillantottam Harryre hitetlenkedve. -  Kitudtam volna fizetni. Erre nem volt semmi szükség.
Miközben beszéltem, észrevétlenül végig mértem őt. Dögös volt, mint mindig. Göndör fürjei kócosan meredeztek szanaszét, fekete inge pedig ki volt gombolva egészen a mellkasa aljáig, így rálátást nyertem azokra a híres tetoválásokra. Az ajkamba haraptam és elnéztem a válla felett, mintha valami elvonta volna a figyelmemet.
-  Vedd úgy, hogy szívességet tettem neked - forgatta meg a szemét, ám ajkát halovány, mégis csibész mosolyra húzta. -  Amúgy pedig én is örülök, hogy látlak Jade - kacsintott rám, majd kezeibe vette a bőröndjeimet és egy szó nélkül elindult befelé.
-  Hát persze.
Lesokkolva néztem utána, s mikor úrrá lettem a kezdeti döbbenetemen, lassan követtem őt. Ahogy beléptem a házba, kis híján neki mentem egy előttem elhaladó idegen férfinak, aki pár másodpercen belül el is tűnt a látószögemből, beleértve Harryt is, akit nem láttam sehol, viszont kamerákat annál inkább, beleértve azokat a szőrös kamera mikrofonokat is. Heves előkészületek, rohangáló munkások. Pislogni se mertem. Zavarban voltam a rám szegeződő pillantásoktól. Körbenézve a nappalin bizonyosodott csak bennem, hogy valóban egy valóság showban fogok élni több hónapon keresztül. Izgultam.
-  Már ma elkezdjük a forgatást? - szólaltam meg, mikor megláttam Harryt a szemem sarkából, ahogy felém sétál, immár a bőröndjeim nélkül.
-  Este - bólintott, majd megeresztett egy óvatos mosolyt. -  A forgatás előtt találkozol majd a többi lánnyal, én pedig majd később csatlakozom hozzátok. A lényeg, hogy csinos legyél - sóhajtott. -  A többiről majd Simon tájékoztat téged is - magyarázott, én pedig érdeklődve figyeltem, ahogyan artikulál. Az akcentusa még mindig aranyos volt. Én a sajátomat már nem is hallom, pedig én is brit vagyok, mégis az övé valahogyan különleges volt. Elmosolyodtam.
-  Gyere, megmutatom a szobádat. Már a bőröndjeid is ott vannak - lazán intett egyet, majd mindketten megindulunk a lépcső felé. Kínos csend. Csupán a magassarkúm kopogását lehetett hallani, ahogyan haladtam a fokokon. Kíváncsian nézegettem a falakon lévő képeket, ahogyan Harry mögött sétáltam a folyosón, s egyen különösen megadat a szemem. Megálltam egy pillanatra, hogy közelebbről is megszemlélhessem. Ha nem tévedek Harry mosolygott vissza rám a képről, csupán az ő gyermeki mivolta, miközben egy kedvesen mosolygó, sötét hajú nő derekába csimpaszkodott. Bizonyára az anyukája.
-  Ez lesz a te szobád, remélem megfelel - szólalt meg, s mikor nem látott maga mellett, felém fordult és meglepetten pislogott rám, majd a képre tévedt a a tekintete. -  Csak azt ne mond, hogy ennyire érdekel téged az a kép, hogy gyökeret eresztettél - ingatta a fejét.
-  Őszintén szólva, szerintem aranyos, de elnézését kérem, hogy érdeklődni mertem, Mr. Showman - megforgattam a szemeimet, majd az ajtóhoz sétáltam. -  Kösz az idegenvezetést - vetettem oda anélkül, hogy ránéztem volna, majd beléptem a szobába és egyből magamra is zártam az ajtót. Enyhe célzásnak szántam, hogy a továbbiakban nem kívánom folytatni a bájcsevejt. El sem hiszem, hogy, hogy lehet valaki ennyire lekezelő.
Hatalmasat sóhajtva döntöttem a hátamat az ajtónak és néztem körbe a szobában. Egy kicsit talán hasonlított is a sajátoméra Londonban. Főként a kék szín dominált, ami az egyik kedvenc színem volt, bár szerintem ez csak egy véletlen egybeesés volt. Éjjeliszekrény, könyves polc, saját fürdő és még terasz is volt, amire a magas és átlátszó ablakoknak köszönhetően ki is láthattam. Egy kis asztal és két szék foglalt kint helyett.
Kísértést éreztem arra, hogy elnyúljak egyet az ágyon, ami igen csak puhának tűnt. Egy pillanatra lehunytam a szemem, oda sétáltam, és leülve a pihenő alkalmatosságra a hátamra feküdtem, majd a hófehér plafont kezdtem tanulmányozni, miközben azon gondolkoztam, vajon mi vár még rám a mai nap során. Az egyszer biztos, hogy nagyon kíváncsi vagyok a többi lányra, és tekintve, hogy ez egy "verseny", valószínűleg nem igazán fognak engem kedvelni. Nehéz hónapok lesznek, de már napokkal ezelőtt elhatároztam, hogy nem foglalkozhatok ezzel, hiszen a cél a lényeg, hogy felfedezzenek, utána pedig minden egyszerűbb lesz. Remélem.
Körülbelül egy óra elteltével fogtam magam, és a fürdőszobába sétáltam, hogy egy kicsit felfrissítsem magam az utazás után. Egy meleg zuhanyt követően, fogat mostam, majd azután a bizonyos "csinos ruha" után kezdtem kutatni a bőröndömben. Valami kevésbé kihívó, kevésbé alkalmi, mégis különleges ruhát szerettem volna, amit szerencsére meg is találtam. Egy egyszerű, lenge, kényelmes halvány rózsaszín, combközépig érő pántos ruha volt. A pánt részen és a szoknya végén néhány kő dobta fel az öltözékemet, amihez egy hasonló színű magassarkút vettem fel. Később halvány sminkkel emeltem ki barna szemeimet, hajamat pedig lazán, enyhén hullámosan engedtem, hogy szabadon hulljon a vállamra, miközben a tükörben ellenőriztem magam. Éppen csak késznek nyilvánítottam önmagamat, mikor a telefonom csörögni kezdett, s pár másodperccel később már Simon utasításait hallgattam,s próbáltam megjegyezni. Ezután egyeztettem a menedzseremmel is, majd este 7 előtt pár perccel elindultam lefelé a nappaliba, ahol 9 magabiztos szempárral találtam magamat szemben. Hússzó lábak, vékony derekak, macskaszemek, s én az önértékelésemet pedig elhagytam valahol útközben.
-  Hű - nyögtem fel halkan, miközben lelkiekben próbáltam magamat összekaparni.
Ez egy vicc. Hozzájuk képest én egy rúdkiskacsa vagyok.