// Új blog

Kedves idetévedő!

Most kivételesen nem új fejezettel érkeztem, de már az is készülőben van, és a közeljövőben fel is kerül majd a blogra. Ezúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a pipákat, melyek eddig szerencsére csupán pozitív jellegű reakciókat küldtek felém, bár azért is nagyon hálás lennék, ha egy-két sorba leírnátok, hogy mit gondoltok az eddigi fejezetekről. Tudom,hogy a sztori  még nagyon az elején tart és talán egy kicsit lapos is, de van okom rá, hogy így vezetem a történéseket. Izgalmasabbnál izgalmasabb jelenetek várhatóak a jövőben, ezt megígérhetem.

Na de, a lényegre is térek. Amiért most zargatlak titeket, annak csupán annyi az oka, hogy új blogot nyitottam, ami ha minden jól megy szeptemberben startol. Rövidebb, hosszabb történeteket fogok írni One Direction bromance témákban. Akit érdekel, itt {katt} elérheti az oldalt.

Hamarosan jelentkezem, Kylie

03. Showtime

Showtime

Ajánlott zene : Black Widow

Libasorban, mintha csak a katonaságnál lennék, indultunk meg a többi lánnyal együtt a hátsókertbe, ahogyan az a rendező kérte. Szórakozottan, mégis határozott léptekkel kullogtam az egyik szőke hajú lány után, szótlanul. Azon gondolkoztam, hogy én miért nem lehetek olyan szép, mint ő. Fogalmam sincs, hogy miért, de elnyomva éreztem magam,pedig a többség egyáltalán nem volt természetes. A hajuk festett volt, egy kiló smink volt az arcukon, bár akadtak néhányan, akik egészen visszafogottak voltak. Őszintén szólva nem láttam magam előtt a célt, sokkal inkább uralkodott el rajtam a hányinger, amiért beálltam a plázacicák sorába, mintsem, hogy pozitívan szemléltem volna ezt az egészet. 

Én fogok nyerni.Mosolyogj Jade!

-  Végre csak, hogy itt vagytok mindnyájan. Nagyszerű gyönyörűségeim - kaptam fel a fejem Simon hangjára, aki mosollyal az arcán közeledett felénk. Még ő is játszotta a szerepét. Eszméletlen. - Remélem mind tudjátok, hogy miért vagytok itt és nem kell újra elmondanom a forgatókönyvet - nézett ránk megerősítést várva, mire mindenki bólogatni kezdett.

Hatalmasat sóhajtottam, és én is bólintottam, miközben igyekeztem izgatottnak látszani, akárcsak a többiek. Szórakozottan babráltam hol a szoknyámmal, hol pedig egy egy hullámosabb tincsemmel. Azt hiszem sosem alakítottam ilyen jól a szerepemet, bár nem mintha színész suliba jártam volna.

-  Nos perceken belül, mikor Harry a hátsókijáraton kijőve csatlakozik hozzátok, egy vezényszót fogtok hallani, s onnantól kezdve a kamerák minden mozdulatotokat követni fogja majd az este folyamán - artikulált hevesen, miközben komolyan tekintett maga elé. -  Próbáljatok minél természetesebben viselkedni, ma minden az ismerkedésről fog szólni. Először együtt,itt találkoztok vele, majd holnap mindenki egyesével  együtt fog tölteni egy kis időt Harryvel. Erre azért van szükség, hogy a nézők mindenkit tökéletesen láthassanak, megismerhessenek. Kérdés? -csapta össze a tenyerét Simon, melyre a válasz nem volt más, csupán a kínos csend.

Egy másodperc tört része alatt futtattam végig a tekintetem a kerten. Csupán csak ekkor vettem észre, hogy fel van díszítve minden. Gyertyákkal s mécsesekkel volt kirakva a köves járda két oldala, amin keresztül lépkedtünk az előbb. Egészen hangulatos volt, egy pillanatra talán sikerült is elfelejtenem, hogy miért vagyok itt. Gyönyörködtem a tájban, az égre tekintve pedig észrevettem, hogy már jócskán közel jár az idő a naplementéhez, amit imádtam.

- Három, kettő, egy SHOWTIME - hangzott egy egy kiáltás, ami bizonyára az a bizonyos "vezényszó" volt. Még időm sem volt arra, hogy sokkos állapotba kerüljek, a szemem sarkából már meg is láttam Harryt, aki lazán ugrándozott le a lépcsőn és csábos mosollyal az arcán közeledett felénk. A haja tökéletesen be volt lőve, és szokásához híven most is lélegzetállítóan nézett ki.

Határozott mosolyt varázsoltam az arcomra, és úgy figyeltem a történéseket. A fiú kényelmesen sétált, egyáltalán nem kapkodott. Túl nyugodtnak tűnt. Végül is, ez lenne a normális tőlem is. Igaz, nagy a tét, de miért is ne foghatnám fel ezt az egészet, mint mondjuk egy nyaralást? Los Angeles, tengerpart, friss, meleg levegő. Mi kell még? Fel kéne kicsit szabadulnom, mert ilyen görcsösen búcsút inthetek a modellkarrieremnek.

Egy pillanatra a kamerák felé pillantottam, majd alsó ajkamba harapva, nyeltem egy nagyot és tekintetemet visszavezettem Harryre, aki ekkor már flörtölős vigyorával nyomot a lányok arcára egy egy puszit és dicsérte meg a ruháikat vagy éppen a rúzst, amit a lány a szájára kent. Játszotta a szerepét és tökéletesen csinálta. Irigyeltem.

-  Jade Coleman, igaz? - lépett közvetlen elém, mire én egyenesen a szemébe nézve, minden színészi tudásomat elővéve, szélesen mosolyogni kezdtem, mintha ez lenne életem legszebb pillanata.

-  Nagyon jól informált vagy - tűrtem egy rakoncátlan tincsemet a fülem mögé zavartan.

-  Igyekszik az ember - mosolyodott el futólag még mindig a szemeimbe nézve. -  Gyönyörű szemeid vannak, mondták már?

És még én is elhittem amit mond, olyan meggyőző volt. Még ha igaz is lett volna, talán jól is esett volna. Őszintén szólva sokan mondták már, hogy irigylik a szemem színét, pedig semmi különleges nincs benne. Csupán egyszerű barna, mint minden második embernek. Túl egyszerűek Harry smaragdzöldjeihez képest.

-  Köszönöm - habogtam a fejemet ingatva.

-  Ne köszönd, ez az igazság - kacsintott - Örülök, hogy megismerhettelek, Jade - fogta meg finoman az egyik kezemet és lehelt csókot a kézfejemre, majd tovább állt, s a következő lányhoz fordult.

Túlzás, Styles! Ha örülsz annak, hogy megismertél, én miért érzem az ellenkezőjét?

Ahogy a napnak vége lett, fáradtan, zsibbadt végtagokkal dőltem be az ideiglenes ágyamba. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy a ruhámat lerángassam magamról, csupán laposakat pislogva bambultam magam elé. Már már közel voltam ahhoz, hogy teljesen lecsukjam őket és az álmok birodalmába lépjek, de az agyam még mindig megállás nélkül járt, gondolkodott. Minden olyan gyorsan történik, én pedig érzem, hogy nem tartozom ide. Még mindig zavart voltam és szétszórt, de ugyan akkor tisztában voltam azzal is, hogy csupán idő kell ahhoz, hogy megszokjam a helyzetet és alkalmazkodjak hozzá. Mindig is makacs személyiség voltam és soha nem adtam fel semmit. Most pedig volt egy célom, de ugyan akkor bizonyítani is akartam. Bizonyítani magamnak az embereknek és Harrynek is egyaránt. Más ember akartam lenni. Jobb,érdekesebb.

Hosszú percekig csak tudatlanul pislogtam, majd szépen lassan elaludtam. Álmomban a kifutón voltam, egy olyan világban, ahol tökéletes lehettem, nem csak magamnak, de a többi ember számára is.

Másnap reggel mikor felkeltem, beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. Lustán pislogtam körbe miközben lerúgtam magamról a takarót, ami fogalmam sincs, hogy hogy tekeredett rám az éjszaka folyamán, de nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Csendesen szuszogtam, miközben már már a csigákat is megszégyenítő lassúsággal az oldalamra fordultam. Nem akartam felkelni, nem akartam elkezdeni ezt a napot, de muszáj volt. Hatalmasat ásítottam, s az éjjeliszekrényen lévő órára siklott a tekintetem, majd a papírfecnire, ami tegnap még nem volt itt. Ebben teljesen biztos voltam.

Kíváncsian nyúltam a cetliért és olvastam el a rajta lévő szöveget." Délben gyere a hátsókertbe. Együtt ebédelünk. Legyél csinos. - H. x "

Lényegre törő egy kis üzenet volt az biztos. Harry szálkás betűit fixírozva azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis mikor és hogyan jött be a szobába úgy, hogy én azt észre sem vettem. Összeráncolt szemöldökkel kászálódtam ki a puha ágyból és indultam meg a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli rutin teendőket, majd a tegnapi módszeremet alkalmazva megfelelő ruha után kezdtem kutatni. Kiegészítő gyanánt felvettem az egyik kedvenc nyakláncomat és egy karkötőt. Felöltöztem, szolidan kisminkeltem magamat és mivel nem láttam értelmét annak, hogy reggelizek, - elvégre nem keltem fel túl korán és hamarosan itt az ebéd idő- így inkább felhívtam a szüleimet és megérdeklődtem, hogy mi újság van otthon, miközben ráérősen sétálgattam a szobában, illetve kilátogattam a teraszra is, hogy szívjak egy kis friss levegőt.

Elköszöntem anyutól, majd egyenesen a korlátig sétálva kíváncsian kihajoltam és körbe néztem. A férfi, akiről a tegnap sikeresen megtudtam, hogy ő az  operatőr, már javában hevesen adta ki a parancsokat a többieknek a kertben, és bár hallani nem hallottam, de egészen biztos voltam abban, hogy a mai napi teendőket beszélik meg.

-  Elképesztő,nem? - csapta meg a fülem egy ismerős hang, mire annak irányába fordítottam a fejem és a mellettem lévő erkélyen megpillantottam a félmeztelen Harryt. Egy bögrével a kezében támaszkodott ő is a korlátnak, ajkát félmosolyra húzva bámult lefelé. Jókedvűnek tűnt, de kitudja meddig. Sikerült már észrevennem, hogy a hangulata nagyon ingadozó, főleg ha nincsenek kamerák, amik felveszik minden mozdulatát. Szemeimmel futólag végig néztem kidolgozott felsőtestén, a tetoválásain, amiből mondanom sem kell, hogy nem volt kevés. 

-  Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, hogy eltereljen a figyelmemet. Az ajkamba haraptam.

-  Elképesztő, hogy mi emberek néha mennyire önzőek vagyunk, csak azért, hogy elérjük amit akarunk.

Hangja érzelemmentes volt, idegen. Úgy éreztem, hogy ezzel célozni akar valamire, és én pontosan tudtam, hogy mire, bár nem értettem, hogy mi ezzel a szándéka. 

-  Ahogy mondod, ebből a szempontból mindenki egyforma - reagáltam egy kis éllel a hangomban, miközben az arcát fürkészte, bár ő szemet sem vetett rám. Nem az a Harry Styles volt, aki tegnap kedvesen mosolygott rám. Újra hidegnek éreztem őt.

-  Ahogy mondod - ismételte a szavaimat - Délben látlak, Jade Coleman.

S azzal besétált a szobájába. Faképnél hagyott, mielőtt bármit is reagálhattam volna. 

02. Los Angeles

Los Angeles

Ajánlott zene : One Way Or Another

Los Angeles. Az angyalok városa. Merőben más, mint a többnyire esős és hűvös London, hiszen itt mindig meleg van, az ég tiszta és vakítóan kék, a tenger vize pedig kellemes és pont alkalmas egy kis fürdőzésre. Elképesztő. Gyerekkorom óta álmodoztam arról, hogy egy nap majd eljutok ide, bár álmomban sem hittem volna, hogy így.

Heccettel a fülemben, a kedvenc Ed Sheeran dalomat hallgatva bámultam ki a taxi ablakán és igyekeztem minden egyes látnivalót mélyen elraktározni a tudatalattimban, hiszen sosem lehet tudni, hogy lesz-e még alkalmam látni mindezt. Leheletemtől egy idő után kezdet párás lenni az ablak üvege, ezért inkább hátradőltem, hátamat megtámasztottam az ülésen és igyekeztem úrrá lenni az izgalmamon. Őszintén szólva féltem. Magam sem tudom, hogy mitől, hiszen előre tudtam, hogy mi fog történni a közeljövőben, mégis nyugtalannak éreztem magam. Még mindig nem voltam biztos abban, hogy helyesen döntöttem-e, de már késő visszatáncolni. Végig fogom csinálni, ha törik, ha szakad. Csupán Harry személye aggaszt. Igaz, alig váltottam vele pár szót, és nincs jogom véleményt alkotni, mégis számomra túl hideg és arrogáns a személyisége. Egyenlőre. Talán ez alatt a pár hét alatt sikerül majd megismernem őt. Lehet nem is olyan, mint amilyennek az újságok beállítják. Sosem lehet tudni. Senki sem az, mint akinek mutatja magát. Ezt már volt alkalmam megtanulni.

Gondolataimból a taxi lassulása ébresztett fel, s pár másodperccel később az autó meg is állt. A szívem a torkomban kezdett dobogni,mikor a kopaszodó férfi bejelentette, hogy megérkeztünk és kiszáll, hogy segítsen kivenni a bőröndjeimet. Hatalmasat sóhajtottam, miközben egyik kezemmel a hajamba túrva lassan kinyitottam az ajtót.

-  Most vagy soha - vettem egy mély lélegzetet, majd kiléptem a járműből.
Megragadtam az egyik bőröndömet, illetve a kis válltáskámat és a sofőrrel a nyomomban elindultam a kerítés felé, ami már nyitva volt. Bizonyára számítottak az érkezésemre. Szépen lassan, komótosan sétáltam be rajta, majd a látványtól, ami a szemem elé tárult, hirtelen megtorpantam és a tekintetemet egyenesen a nyaralóra szegeztem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a ház hatalmas volt és egyszerűen elképesztően gyönyörű. Nem volt puccos, sokkal inkább hasonlított egy kis kuckóra, az erdő mélyén, ahol akár az egész életemet letudnám élni. Különösen tetszett a nagy, emeleti terasz amiről bizonyára tökéletes rálátás nyílik a tengerpartra és az esti napnyugtára, valamint a lépcsők mentén lévő sziklák és kövek. Minden olyan természetes volt. A kert nem volt túl zsúfolva virágokkal és egyéb növényekkel, mégis nagyon hangulatos volt az egész.
-  Hát ez nem semmi - füttyentett egyet az idős férfi, én pedig elismerően bólogattam. - Hova tehetem a csomagjait, kisasszony? - érdeklődött.
Éppen válaszolni szerettem volna, amikor is egy ismerős, mélyebb hang megszólalt egyenesen mellőlem.
-  Hagyja csak itt, a többit majd elintézzük - nézett Harry a férfira, majd a kezébe nyomott néhány fontot, aki ezek után el is sietett, nekem pedig hatalmasra tágultak a szemeim.
-  Hát te meg mit csinálsz? - pillantottam Harryre hitetlenkedve. -  Kitudtam volna fizetni. Erre nem volt semmi szükség.
Miközben beszéltem, észrevétlenül végig mértem őt. Dögös volt, mint mindig. Göndör fürjei kócosan meredeztek szanaszét, fekete inge pedig ki volt gombolva egészen a mellkasa aljáig, így rálátást nyertem azokra a híres tetoválásokra. Az ajkamba haraptam és elnéztem a válla felett, mintha valami elvonta volna a figyelmemet.
-  Vedd úgy, hogy szívességet tettem neked - forgatta meg a szemét, ám ajkát halovány, mégis csibész mosolyra húzta. -  Amúgy pedig én is örülök, hogy látlak Jade - kacsintott rám, majd kezeibe vette a bőröndjeimet és egy szó nélkül elindult befelé.
-  Hát persze.
Lesokkolva néztem utána, s mikor úrrá lettem a kezdeti döbbenetemen, lassan követtem őt. Ahogy beléptem a házba, kis híján neki mentem egy előttem elhaladó idegen férfinak, aki pár másodpercen belül el is tűnt a látószögemből, beleértve Harryt is, akit nem láttam sehol, viszont kamerákat annál inkább, beleértve azokat a szőrös kamera mikrofonokat is. Heves előkészületek, rohangáló munkások. Pislogni se mertem. Zavarban voltam a rám szegeződő pillantásoktól. Körbenézve a nappalin bizonyosodott csak bennem, hogy valóban egy valóság showban fogok élni több hónapon keresztül. Izgultam.
-  Már ma elkezdjük a forgatást? - szólaltam meg, mikor megláttam Harryt a szemem sarkából, ahogy felém sétál, immár a bőröndjeim nélkül.
-  Este - bólintott, majd megeresztett egy óvatos mosolyt. -  A forgatás előtt találkozol majd a többi lánnyal, én pedig majd később csatlakozom hozzátok. A lényeg, hogy csinos legyél - sóhajtott. -  A többiről majd Simon tájékoztat téged is - magyarázott, én pedig érdeklődve figyeltem, ahogyan artikulál. Az akcentusa még mindig aranyos volt. Én a sajátomat már nem is hallom, pedig én is brit vagyok, mégis az övé valahogyan különleges volt. Elmosolyodtam.
-  Gyere, megmutatom a szobádat. Már a bőröndjeid is ott vannak - lazán intett egyet, majd mindketten megindulunk a lépcső felé. Kínos csend. Csupán a magassarkúm kopogását lehetett hallani, ahogyan haladtam a fokokon. Kíváncsian nézegettem a falakon lévő képeket, ahogyan Harry mögött sétáltam a folyosón, s egyen különösen megadat a szemem. Megálltam egy pillanatra, hogy közelebbről is megszemlélhessem. Ha nem tévedek Harry mosolygott vissza rám a képről, csupán az ő gyermeki mivolta, miközben egy kedvesen mosolygó, sötét hajú nő derekába csimpaszkodott. Bizonyára az anyukája.
-  Ez lesz a te szobád, remélem megfelel - szólalt meg, s mikor nem látott maga mellett, felém fordult és meglepetten pislogott rám, majd a képre tévedt a a tekintete. -  Csak azt ne mond, hogy ennyire érdekel téged az a kép, hogy gyökeret eresztettél - ingatta a fejét.
-  Őszintén szólva, szerintem aranyos, de elnézését kérem, hogy érdeklődni mertem, Mr. Showman - megforgattam a szemeimet, majd az ajtóhoz sétáltam. -  Kösz az idegenvezetést - vetettem oda anélkül, hogy ránéztem volna, majd beléptem a szobába és egyből magamra is zártam az ajtót. Enyhe célzásnak szántam, hogy a továbbiakban nem kívánom folytatni a bájcsevejt. El sem hiszem, hogy, hogy lehet valaki ennyire lekezelő.
Hatalmasat sóhajtva döntöttem a hátamat az ajtónak és néztem körbe a szobában. Egy kicsit talán hasonlított is a sajátoméra Londonban. Főként a kék szín dominált, ami az egyik kedvenc színem volt, bár szerintem ez csak egy véletlen egybeesés volt. Éjjeliszekrény, könyves polc, saját fürdő és még terasz is volt, amire a magas és átlátszó ablakoknak köszönhetően ki is láthattam. Egy kis asztal és két szék foglalt kint helyett.
Kísértést éreztem arra, hogy elnyúljak egyet az ágyon, ami igen csak puhának tűnt. Egy pillanatra lehunytam a szemem, oda sétáltam, és leülve a pihenő alkalmatosságra a hátamra feküdtem, majd a hófehér plafont kezdtem tanulmányozni, miközben azon gondolkoztam, vajon mi vár még rám a mai nap során. Az egyszer biztos, hogy nagyon kíváncsi vagyok a többi lányra, és tekintve, hogy ez egy "verseny", valószínűleg nem igazán fognak engem kedvelni. Nehéz hónapok lesznek, de már napokkal ezelőtt elhatároztam, hogy nem foglalkozhatok ezzel, hiszen a cél a lényeg, hogy felfedezzenek, utána pedig minden egyszerűbb lesz. Remélem.
Körülbelül egy óra elteltével fogtam magam, és a fürdőszobába sétáltam, hogy egy kicsit felfrissítsem magam az utazás után. Egy meleg zuhanyt követően, fogat mostam, majd azután a bizonyos "csinos ruha" után kezdtem kutatni a bőröndömben. Valami kevésbé kihívó, kevésbé alkalmi, mégis különleges ruhát szerettem volna, amit szerencsére meg is találtam. Egy egyszerű, lenge, kényelmes halvány rózsaszín, combközépig érő pántos ruha volt. A pánt részen és a szoknya végén néhány kő dobta fel az öltözékemet, amihez egy hasonló színű magassarkút vettem fel. Később halvány sminkkel emeltem ki barna szemeimet, hajamat pedig lazán, enyhén hullámosan engedtem, hogy szabadon hulljon a vállamra, miközben a tükörben ellenőriztem magam. Éppen csak késznek nyilvánítottam önmagamat, mikor a telefonom csörögni kezdett, s pár másodperccel később már Simon utasításait hallgattam,s próbáltam megjegyezni. Ezután egyeztettem a menedzseremmel is, majd este 7 előtt pár perccel elindultam lefelé a nappaliba, ahol 9 magabiztos szempárral találtam magamat szemben. Hússzó lábak, vékony derekak, macskaszemek, s én az önértékelésemet pedig elhagytam valahol útközben.
-  Hű - nyögtem fel halkan, miközben lelkiekben próbáltam magamat összekaparni.
Ez egy vicc. Hozzájuk képest én egy rúdkiskacsa vagyok.

01. Beavatás

Beavatás

Ajánlott zene: Another World

Némán, magamban kissé feszengve sétáltam a széles, fehér folyosón, melyet néhány bekeretezett aranylemez díszített. Érdeklődve nézegettem meg mindegyiket, miközben igyekeztem tartani a tempót az éppen hevesen telefonáló menedzseremmel, akinek köszönhetően most itt lehetek a Syco lemezkiadónál, amely nem egy kivételesen tehetséges művészt pártfogol mostanság. El-elsietett mellettünk néhány ember. A többségük levegőnek nézett engem s csupán menedzseremre vetett egy kósza pillantást, illetve akadt olyan is, - különösen férfiak -, aki úgy megbámult engem, hogy már én is elszégyelltem magam, de pár másodpercen belül el is kapták rólam a tekintetüket és mentek tovább, minta semmi sem történt volna.

Egy kis idő elteltével már Simon Cowell irodája előtt álltam. Utoljára vettem egy mély lélegzetet, és kedves mosolyt varázsolva az arcomra Sean után én is beléptem az ízlésesen berendezett helységbe. Az íróasztal mögött ülő férfira néztem, aki első látásra szimpatikusnak tűnt, de nem akartam ilyen hamar következtetéseket levonni. 

-  Csak, hogy ideértetek Sean. Már nagyon vártalak benneteket - szólalt meg Simon ezzel megtörve a csendet s kezet rázott a menedzseremmel.

-  Jó újra látni. Semmit sem változtál - kacsintott egyet Sean, majd felém fordult. -  Hadd mutassam be Jade-et, akiről már olyan sokat meséltem. Nem olyan rég vettem a szárnyaim alá, tehetséges modell, csupán egy kis ragyogásra van szüksége, ha érted mire célzom.

Akaratom ellenére is elmosolyodtam a hallottakon. Mindig jól esik az embernek, ha kedves szavakat kap.

-  Örvendek a találkozásnak, Jade Coleman vagyok - nyújtottam felé a kezemet határozottan.

Simont kissé meglepte a gesztusom, de egy lezser mosollyal az arcán, természetesen elfogadta a jobbomat és kezet rázott velem.

-  Úgyszintén, én Simon Cowell vagyok - erősítette meg bennem azt, amit eddig is tudtam -  Foglaljatok nyugodtan helyet - mutatott az íróasztallal szemben lévő székekre. -  Harry perceken belül megérkezik, addig is át kéne beszélnünk pár dolgot - sóhajtott, majd helyet foglalt, én és Sean pedig szintúgy.

-  Igen - szóltam közbe -  Sean elmondta, hogy nagyjából mire kell számítanom, de elárulná, hogy pontosan mi lesz az én ...  - kezdtem volna bele, de egy hangos kopogás félbeszakított. Szem forgatva felsóhajtottam.

 -  Ez biztos Harry lesz. Gyere be - kiáltott Simon, mire az ajtó pár másodpercen belül kinyílt és egy magas, barna hajú srác lépett be rajta, maga Harry Styles, akinek göndör tincsei már megszokott módon, kócosan meredtek szanaszét. Igyekeztem feltűnés nélkül végigmérni őt. Egy piros kockás ing és egy egyszerű fekete, szakadt nadrág volt rajta, ami úgy tapadt hosszú és vékony lábaira, mintha csak a második bőre lett volna. Ajkát halovány mosolyra húzta, ujjaival szétszórtam a hajába túrt. Be kell vallanom, nem vagyok oda a a bandájáért, sem pedig a hozzá hasonló híres és beképzelt pasikért, de el kell ismernem való igaz amit róla mondanak, tényleg egészen helyes srác. Élőben talán helyesebb is, mint a képeken.

-  Elnézést a késésért, néhány rajongó felismert az utcán és nehezen tudtam csak eljönni, de siettem ahogy csak tudtam - szabadkozott, s tisztelettudóan kezet rázott főnökével, illetve Sean-nel is, majd odalépett hozzám. -  Ha nem tévedek te vagy Jade. Örülök - biccentet miközben igen csak feltűnően végignézett rajtam.

Azt hiszem, hogy a szívem is kihagyott egy ütemet, mikor tekintete találkozott az enyémmel, de mivel nem vagyok az a fajta lány, aki ennyitől elolvad, és számításba véve azt, hogy ő Harry Styles a híres nőcsábász, így csak megeresztettem felé egy mosolyt, majd megszakítottam a szemkontaktust és ismét Simon felé fordultam. Igyekeztem tárgyilagos maradni, elvégre nem szórakozni jöttem ide.

-  Szóval, elárulná pontosan, hogy mi lesz az én feladatom ebben az egészben? Úgy értem, Sean elmondta, hogy nagyjából miből fog állni a valóságshow, de kíváncsi lennék a részletekre, illetve, hogy mire kell számítanom, hogy mit kell majd tennem - igyekeztem továbbra is határozott maradni, már csak azért is, mert egész végig éreztem magamon Harry kíváncsi tekintetét. Akaratom ellenére is összébb húztam magamon a kardigánom.

-  Nos, gondolom Sean már tájékoztatott róla, hogy ez egy párkereső show lesz, amelynek Harry lesz a főszereplője - vette egy mély lélegzetet Simon, s futólag a szóban forgó személyre bökött, aki helyeslően bólintott egyet -  Rajtad kívül 9 lány fog Harry-ért versenyezni. A te feladatod ugyan az lesz, mint a többieké, el kell érned, hogy Harry beléd szeressen, persze csak idézőjelesen, hiszen ez az egész egy színjáték. Előre megrendezett , "véletlen" szituációkat kell majd hitelesen eljátszanotok, randikra menni miközben a kamera mindent rögzíteni fog - magyarázott lényegre törően, se mivel fogalmam sem volt róla, hogy mit mondhatnék, így inkább csak bólogattam. -  Minden információt, tennivalót előre közölni fogunk veletek, amikor az illetékes lesz. Ami persze egyértelmű, személyiségi jogokat nem kívánunk megsérteni - célzott ezzel az illemhelyiségekre, melynek hallatán megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-  Szóval hitelesen el kell játszanom, hogy szerelmes vagyok Harry- be és úgy kell tennem, mintha azt akarnám, hogy ő is ugyan ezt érezze, persze csak idézőjelesen - összegeztem hangosan,hogy véget vessek a kínos csendnek. -  Miközben a kamerák követik minden mozdulatomat - tettem hozzá.

-  Pontosan - helyeselt Sean.

-  Flörtölünk, romantikázunk és a műsor végén te leszel a szerencsés lány, aki elrabolja a szívemet. Utána egy darabig el kell játszanunk a médiának, hogy együtt vagyunk bla bla - szólalt meg végre Harry is, mire homlok ráncolva nagyot nyeltem. Érdekes. Nem tűnik valami lelkesnek. Bizonyára semmi kedve nincs eljátszani a szerelmes fiút, miközben lányok ezreit is megkaphatná, mindenféle egyesség nélkül is. Szegény srác. Valahogy mégsem tudom sajnálni.

-  Természetesen a többi lány nem tudja, hogy te leszel a nyertes, hiszen így nem lenne hihető az egész. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem túl fair a többiekkel szemben, de néha nehéz döntéseket kell hoznunk, ha nem akarunk még nagyobb bajt - magyarázott tovább Simon, mintha csak tudta volna, hogy mi lesz a következő kérdésem.

-  Értem, egyszóval hazudunk mindenkinek - horkantam fel.

Elképesztő, hogy mikre nem képesek a emberek csak azért, hogy elérjék amit akarnak. Ez az egész egy nagy hazugság, mondhatni több ezer embert csapunk be egyszerre, de nincs más választásunk. Nekem szükségem van arra, hogy még több ember felfigyeljen rám, ha tényleg elismert modell akarok lenni a szakmában, Harrynek pedig muszáj tisztáznia magát a rajongók előtt, ha nem akarja kockáztatni a banda hírnevét. Szánalmasnak éreztem magam, de tudtam, hogy egyedül nem lennék képes elérni semmit sem. Nehéz helyzetek, nehéz döntéseket követelnek, s talán ha Sean nem talál rám, még mindig csak a családi albumban nézegethetnék néhány jobban sikerült fotót magamról.

-  Én nem ezt a szót használnám, de gyakorlatilag igazad van - mondta a velem szemben ülő férfi, én pedig egy pillanat erejéig Sean-re néztem. Tudtam, hogy mire gondol. A döntés az én kezemben van.

-  Nem kell belemenned, ha nem akarod ezt az egészet - mondta egyenesen a szemembe nézve. -  Van más mód, hogy felfigyeljenek rád. Több időbe telhet ugyan, de majd keményen dolgozunk.

Harry-re pillantottam, aki érzelemmentes arckifejezéssel bámult vissza rám. Nem szólt egy szót sem. Bizonyára semmi jót nem gondolhatott rólam, hiszen gyakorlatilag kihasználom, hogy ő rossz helyzetben van. Hezitáltam. Hirtelenjében cseppet sem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. Felfordult a gyomrom.

-  Hajlandó voltam kivételezni veled, mivel Sean jó baráton, Jade - szólalt meg Simon ismét -  Viszont az idő egyre csak telik, és nekünk sürgősen szükségünk van egy lányra, aki eloszlatja a kételyeket. Döntsd el kérlek, hogy élsz-e az ajánlattal avagy sem, mert máskülönben... - folytatta, de én hevesen félbeszakítottam.

-  Benne vagyok - mondtam gyorsan, egyenesen Harry szemébe nézve, aki a válaszom hallatán önelégülten elmosolyodott. Istenem, mire vállalkoztam most?

-  Pompás - somolygott. -  Alig várom az első randinkat - kacsintott rám.

-  Hát még én - csóváltam meg a fejem, hanglejtésemben érezni lehetett az iróniát.
-  Akkor hát írjátok alá a szerződést és a napokban értesíteni foglak benneteket a további teendőkről - nyomot mindnyájunk kezébe egy-egy papírt Simon, amit figyelmesen olvasni kezdtem magamban, figyelve minden  egyes részletre. -  A jövőhéten már be is költözhettek Harry Los Angeles-i nyaralójába a többi  lánnyal együtt. Ott minden nap kapni fogtok egy útbaigazítást mielőtt elkezdenénk forgatni. Remélem minden tiszta - magyarázott tovább, én pedig idegesen ráharaptam az alsó ajkamra. Los Angeles. Nyaraló. Jézusom.
-  Aha - motyogott Harry, majd könnyedén aláfirkantotta a lapot és ráérősen letette azt főnöke asztalára, majd várakozóan rám pillantott. Gyorsan én is aláírtam, amit kellett.
-  Rendben van - mondta Sean. -  Azt hiszem mindennel megvolnánk - álltunk fel egyszerre a székből. -  Köszönjük a lehetőséget és akkor izgatottan várjuk a folytatást, igaz Jade?
-  Igaz. Köszönök mindent - makogtam s kezet ráztam Simonnal, miközben igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, de legbelül szinte sikítottam. Sosem éreztem még ilyen furán magam. Mintha valami szörnyű bűncselekményt követtem volna el. Vajon mi lesz ebből? Helyesen cselekedtem? Biztos, hogy ez a jó megoldás?

Előszó

Előszó

Harry Styles barátnőt keres!

Bejegyezve : 2014. június 6., vasárnap 13:30 

Bejegyezte : Julie Black

Harry Styles legalább annyira híres nőügyeiről, mint zene teljesítményéről. A közelmúltban felröppent a hír, hogy a fiatal szívtipró egy nála sokkal idősebb hölggyel randizgat, majd azt csiripelték a madarak, hogy a sokat által ismert Kardashian nővérek féltestvérével, Kendall Jenner-rel jár. Ám mindez tévhitnek bizonyulhat, ugyanis Simon Cowell, a One Direction egykori szőrösszívű mentora a napokban azt nyilatkozta, hogy Harry nagy lépésre készül. Egy valóságshow keretén belül szeretné megtalálni az igazit, amely Simon elmondása szerint a következő hónapokban kezdetét is veszi. Jelenleg, a legfrissebb hírek szerint munkálatok folynak az ügyben. Hogy ehhez mit szólnak majd a rajongok, s hogy ki lesz végül a szerencsés lány? Nos, reméljük nem lesz álmatlan éjszakád Harry!